Ezért a verekedős játékért imádhatjuk az októbert

Ezért a verekedős játékért imádhatjuk az októbert

A NetherRealm megerősítette a Mortal Kombat XL PC-s megjelenési dátumát: október negyedikén jelenik meg Steamen a teljes értékű program.

Már csak bő egy hónapot kell várniuk a Mortal Kombat-játékok rajongóinak arra, hogy számítógépen is játszhassák a Mortal Kombat XL-t.

Mortal Kombat XL

A bővített csomag egyik legnagyobb előnye, hogy tartalmazza a sima X mellé kiadott összes fizetős extra tartalmat, azaz az alapjátékban található 24 játszható karakter mellett többek között olyan figurák állíthatóak csatasorba, mint az Alien-filmek Xenomorph-ja, a Predátor vagy olyan közkedvelt horrorfilmszereplők, mint Jason Voorhees, vagy éppen Bőrpofa a Texasi láncfűrészes-ből.

Ed Boon, a NetherRealms vezetője, a Mortal Kombat-széria atyja azt is hozzátette a bejelentéshez, hogy a PC-s portot a portolásban már tapasztaltnak számító Qloc csapata készítette el, és nem az alapkiadást fejlesztő High Voltage.

Ez azért lehet fontos lépés, mert a Mortal Kombat X PC-s portja eléggé vegyes fogadtatásban részesült, és korántsem kapott olyan jó értékeléseket, mint a konzolos verziók. A NetherRealm év elején fel is hagyott a PC-verzió támogatásával, a Kombat Pack 2-t is már csak a PlayStation 4 és Xbox One felhasználói élvezhették, csakúgy, mint az online játék javításait.

Aki már megvásárolta a gépére a Mortal Kombat X-et, október negyedikén ingyen kapja meg a GGPO netkódot, néhány extra kosztümöt és friss pályákat, de a Kombat Pack 2-t külön, fizetős DLC-ként töltheti majd le.

Forrás: origotechbazis

Posted in Hírek and tagged , , , , , , , , , , , , .
700Fthavonta
WEB 0,5GB
  • 1db domain
  • korl. aldomain
  • korlátlan FTP, mySQL, e-mail fiók
1890Ft évente
WEB 1GB
  • 1db domain
  • korl. aldomain
  • korlátlan FTP, mySQL, e-mail fiók
5490Ftévente
WEB 5GB
  • .hu domain
  • korl. aldomain
  • korlátlan FTP, mySQL, e-mail fiók
24900Ftévente
WEBU
  • .hu domain
  • korl. aldomain
  • korlátlan FTP, mySQL, e-mail fiók
  • Tárhely szolgáltatást keres?

    Weboldalt kíván létrehozni, ebben segítséget kérni? Írjon ügyfél szolgálatunknak aki 24 órán keresztül az Ön rendelkezésre állnak!

  • Miért a Palotaweb.hu?

    A Palotaweb.hu mint webtárhely és informatikai szolgáltatót Pacsai Gábor a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány elnöke azzal a céllal hozta létre hogy minőségi informatikai szolgáltatásokat nyújtson mint magán-és mint vállalati ügyfelek részére.

    Kiemelt szempontként kezelünk minden egyes ügyfelünket, ebből kifolyólag teljes non-stop ügyfélszolgálatot biztosítunk részükre, akár éjjel is!

    Informatikai vállalkozásunkat a siker érdekében, folyamatosan fejlesszük mint marketingileg mint infrastruktúrálisan.